Kifejezetten érdekes tapasztalat egy hollywoodi remake után megtekinteni az eredeti alkotást is, hiszen ezáltal pontos képet kaphatunk az álomgyári újrázások sajátos hatásmechanizmusáról. Az izlandi Reykjavik - Rotterdam remekül összegzi az északi szigetország apró filmgyártásának imponáló erejét, elvégre egy elismert krimiíró (Arnaldur Indriason), egy tehetséges rendező (Óskar Jónasson) és egy színészként is brillírozó direktor (Baltasar Kormákur) összefogásából született, tökéletes tolvaj-moziról van szó. A lassan felpörgő, ám annál trükkösebb történet maximálisan lecsupaszítva és egyre kíméletlenebb hangnemben kerül elénk, miközben Kormárkur Colin Farrelt megszégyenítő módon hozza a kemény csibész-hőst. Fura az élet, hiszen az amerikai verzió (Csempészek) forgatókönyvét az ex-rendező (Jónasson), míg a rendezést az ex-főszereplő (Kormákur) jegyzi, ám a hollywoodi verzióból végül mégis pont az eredeti érdekes ízei vesznek ki. Az amerikai producerek átengedik ugyan a csavaros történetet, ám kevesebb hangsúlyt hagynak a két főszereplő mélyben húzódó, valódi konfliktusára. Hollywoodban a hős tökösebb és idealizáltabb, de a nézőnek is minden figurát, minden csavart legalább háromszor el kell magyarázni, mintha egyébként nem értené, miről van szó. A hideg északon nincs idő a felesleges körökre, a behízelgő humorra, az érzelgősségre. Lehet, hogy az álomgyári verzió több emberhez jut el és könnyebben befogadható, ám az okos történet valódi ereje csakis a sarkkör közelében szabadul fel.