Kinetográf

Tim Burton a térhatású Alice és a bántóan kusza Éjsötét árnyék szerzői fiaskói után az életmű gyökereihez tér vissza, és legfrissebb bábanimációjával az egyik első fimtervét gondolja újra. A Frankenweenie már-már esszenciális tisztaságban tartalmazza Burton sajátos szerzői világát, miközben szépen vissza is kanyarodik az első fontosabb rövidfilm, a Vincent vállalásahoz. A halott kutyáját újraélesztő, különc kisfiú a szigorú kertváros rendjét kavarja fel: az alapképlet főbb motívumai a burtoni univerzum majd minden darabjában visszaköszönnek. Az alkotó eközben az összes fontosabb rémfilmes előd előtt tiszteleg, kedves egységbe rántva a német expresszionizmus, a Universal-horrorok, a Godzilla-filmek, a Szörnyecskék és a Vincent Price-mozik ikonikus atmoszféráit. A Frankenweenie szórakoztató zsánerösszegzőként és szerzői kislexikonkét is kiváló, de a látványos és kellően őrült Frankeinstein-átirat gyerekfilmként, szolid társadalomkritikaként és animátori önvallomásként is kiváló. A kézműves műgonddal készített figurák, a fekete-fehér, mesteri képi világ mellett a mű erejét a zárkózott kisfiú és a halott eb alkotó-teremtmény viszonyrendszere jelenti, a fináléra tartogatott őrült forgatag pedig az unalmas világot felforgató káosz jótékony hatásairól mesél. Nagyon úgy tűnik, ezzútal tényleg bízhatunk benne, hogy Burton újjászületett!