Thomas Vinterberg, a sokat hivatkozott dán Dogma-mozgalom egyik alapítója a külsőségeket tekintve igen távol került már a puritán filmkészítési technikáktól, ám a belbecs tekintetében ma is ugyanazok a problémák foglalkoztatják, mint az első Dogma-produkció, a Születésnap esetében. Számos műfaji kitérője után a rendező ezúttal is a skandináv mintatársadalom békés, nyugodt felszíne mögé kukkant, kíméletlenül szembesítve a nézőt a látszólagos idill kínzó ellentmondásaival. A vadászat kiábrándult és kritikus látlelete a tömegpszichózis, a hólabdaként dagadó hisztéria, illetve a veszély esetén azonnal működésbe lépő sztereotípiák ijesztő mechanizmusait járja körül, hatásosan demonstrálva, milyen törékeny alapokon nyugszanak az ünnepelt civilizációs eredményeink.
Lucas (Mads Mikkelsen), a mindenki által kedvelt pedagógus az összetartó kis közösség megbecsült tagja, ráadásul tényleg egy önzetlen, barátságos és őszinte ember. Elég azonban egy apró, homályos hazugság, és az évek alatt felépített egzisztencia kártyavárként omlik össze, jóvátehetetlen károkat okozva a férfi és a közvetlen környezete életében. Lucast a legjobb barát durcás kislánya akaratán kívül szexuális zaklatással vádolja meg, a rögtön érzelmi alapon közbelépő szülők, a részlehajló ismerősök pedig szép fokozatosan hisznek is gyermeknek. A felnőttek el sem tudják ugyanis képzelni, hogy az óvodás esetleg olyan dolgot látott vagy hallott valahol, melyet aztán naivan pont akkor ismétel el, mikor nem kellene. Nem zörög a haraszt, sütik rá Lucasra szinte azonnal a pedofília letörölhetetlen vádját, és ezek után a bűnösségét a kislány vallomása, a lezárt rendőrségi nyomozás után is készpénznek veszik.
Bár néhol kissé kiszámíthatóan bonyolódik a történet, Vinterberg méregerős példázata rendkívül hatásos. A forgatókönyvet társíróként jegyző rendező a főhős ártatlanságát illetően nem hagyja egy percre sem bizonytalanságban a nézőt, a hangsúly ezért a közösség zsigeri reakciójára, a főhős küzdelmére helyeződik. Az ártatlanul megvádolt férfi szemszögéből pontosan követhető, ahogyan a jog előtti egyenlőség és az ártatlanság vélelme ugyanúgy semmissé válnak, mint a bajtársiasság, a barátság és a szerelem mélyebb emberi értékei. A kirobbanó hazugság katalizátorként működve lépésről lépésre bontja le azokat a 
társadalmi és morális korlátokat, melyek normál körülmények között megvédhetik az egyén életét a többségi akarat túlkapásaival szemben. A vadászat nyilvánvalóan elrajzolja és leegyszerűsíti a fentebb említett folyamatokat, ám a hitelesség helyett az események univerzális törvényszerűségeivel, az akut tünetegyüttes gyógyíthatatlanságával sokkolja a nézőt.
Mads Mikkelsen csodálatos alakítása kulcsfontosságú a mű hatásmechanizmusa szempontjából. A dán színész képes elmélyíteni a kissé egysíkúra írt karaktert, ráadásul egy pillanat alatt elnyeri a néző szimpátiáját, ezért a leplezetlen tanító szándékot, a valószerűtlenebb fordulatokat is hajlandóak vagyunk elnézni a rendezőnek. Az események passzív elszenvedőjéből aktív cselekvővé váló férfi pszichológiai drámája legalább olyan találó, mint a kislányát védő anya elfogultsága, illetve a Lucas igazért harcoló kamaszfiú ösztönös erőszakossága. Vinterberg komótosan bontja ki a jeleneteket, szinte észrevétlenül építi fel az apró település álmoskás, mégis pattanásig feszült hangulatát, majd kellő teret biztosít az elsőrangú színészek számára. A vadászat nyugtalanítóan éleslátó és okos mozi: nem hangos vádirat, nem is hiperrealista társadalomkritika, csak egy egyszerű kijelentő mondat, mely valósággal arcul csapja a közönséget.
Másodközlés - a cikk eredetileg itt jelent meg!
