A nemrég elhunyt Elmore Leonard nemcsak a kortárs krimi-, de a kortárs westernirodalom egyik legnagyobb mesterének számított - még akkor is, ha a vadnyugati kulisszák közé helyzett kiváló moralitásdrámáit egytől-egyig írói karrierje első két évtizedében írta. Az 1957-es Ben Wade és a farmer a második film, mely az ő művéből készült: a veterán Delmer Daves rendező vezette stáb a 3:10 to Yuma címen megjelent elbeszélést dolgozta fel, a bemutatása után szinte azonnal klasszikussá váló mozit készített. Leonard más vadnyugati regényeihez hasonlóan ezúttal is az egyéni felelősségvállalás, a közösség és az egyén ellentmondásos viszonyrendszere, illetve a jó és a rossz között vészesen elmosódó határvonalak a fő motívumok, ám a Délidő alapképletét kitűnően variáló sztori mellett a film elsősorban az operatőri munka és a színészek miatt lesz emlékezetes. A csavaros eszű bűnöző és a saját erkölcsi kötelességére fokozatosan rádöbbenő farmer verbális és fizikai, majd fokozatosan szimbolikussá emelkedő harca, kettejük különös kapcsolata lehengerlő feszültséget pumpál az ostrom-szituációba, a hatás az ügyesen mozgatott mellékszereplők pedig tovább fokozzák. A hős korántsem hibátlan jellem, míg a gonosznak eszes és az érvei is elgondolkodtatóak. Hála a bandavezért megformáló Glenn Ford csodálatos alakításának, a remekül felépített cselekménynek és az értő rendezésnek, a filmben megpendített súlyos dilemmákon nem fogott az idő. A nézőt ma is beszippantja a film és ugyanúgy szembe kell néznie az író kínzó kérdéseivel, mint a korabeli közönségnek annak idején.
