A szuperhős-lét hétköznapi mellékhatásait elegáns akció-komédiává gyúró Kick-Ass önreflektív zsánerjátékai szórakoztatóak voltak ugyan, ám a kényes egyensúly már bizony a sikeres első részben is érezhetően megborult. A naturalista igénnyel mutatott, kifejezetten brutális bunyók, a bumfordi geek-humor és a műfaji irónia értő összehangolása nem könnyű, a megfelelő alapok nélkül azonban az eklektikus fogalmazásmód törvényszerűen unalmas katyvasszá változik. A Kick-Ass 2 legnagyobb problémája, hogy egyik történet-szála sem vehető komolyan, a film ezért öncélú látványossággá, egy felfokozott, mégis kissé üres mutatvánnyá változik. Míg az első rész kamasz-metaforája nagyrészt sikerrel tartotta egyben a különböző minőségeket, a folyatás rögtön három sztoriba vág bele, mégsem képes túllépni a kiszámítható kliséken. A tinilány (Hit-girl) coming of age sztorija fájóan kiszámítható, a gonosz evolúciója bántóan elrajzolt, a jók csapattá szerveződése pedig a figurák árnyalása nélkül marad csonka. Hiába így a jobb ötletek, hiába a kiváló Jim Carrey és az őrült Motherfucker, a kihagyott lehetőségek és az erőltetett túlzások végül menthetelenül maguk alá temetik a filmet.
