A magyar származású Louis C.K. (alias Szé-kely) üde színfoltja az egyébként is tarka amerikai stand-up mezőnynek. A negyvenes éveiben járó, két kislánnyal (és egy elrontott házassággal) büszkélkedő, pocakját és kopaszodását méltósággal viselő New York-i komikus a témákat számos kollégájához hasonlóan a saját életéből meríti – ám ő még a tengerentúli mércével mérve sem kíméli magát. Improvizatívnak tűnő történeteiben C.K. sokkoló őszinteséggel elemzi a kifejezetten kínos vagy épp szégyenteljes élményeit, a szókimondó, politikai korrektségre fittyet hányó monológok pedig pontosan ezért lesznek megvilágító erejűek. Mivel a saját példáján keresztül tapint rá a néző elfojtott, elhallgatott gondolataira és primitív félelmeire, a humorista fellépései sikerrel szembesítenek minket a képmutatás, az előítéletek és a merev társadalmi szabályok káros és röhejes hatásaival.

Louis C.K. markáns szerzői módszerét sikerrel ültette át a színpadról a televíziós képernyőre. A komikus bemutatkozó televíziós szériája, az egy évad után elkaszált Lucky Louie stilizált díszletek között, hangsúlyozottan élő közönség előtt készült, és a klasszikus sitcomok receptúráját az alkotóra jellemző, maró humorral ötvözte. A tizenhárom epizódot megért sorozat kizárólag a címszereplő tragikomikus családi életét taglalta, a sokkal sikeresebb, nemsokára negyedik évadával folytatódó Louie azonban már más területekre is elkalandozik. A valóság és a fikció határán táncoló sorozat egy Louie nevű komikus kalandjait követi nyomon, a fikcióba szőve a C.K. valódi valós fellépésein elhangzó, saját élményanyagot. Louis/Louie élete azonban korántsem izgalmas vagy eseménydús, sőt, leginkább unalmasnak és kiábrándítónak mondható. A komikus nem boldogul sem a lányaival, sem a nőkkel, de még az alapvető szociális normákkal sem, így előbb-utóbb mindig valamilyen kellemetlen szituációban találja magát.

Az író-humorista C.K. nagy felfedezése, hogy a hétköznapi élet káros elfojtásait és tabuit csak akkor lehet kibeszélni és megszelídíteni, ha az apró megalkuvások és káros berögződések meghökkentő hatásmechanizmusait saját magán és a közvetlen környezetén mutatja be. A családfői felelősség, a lélekölő munka és a felnőtt-léttel járó kötelezettségek elől a sör-pizza-tespedés szentháromságába menekülő, cinikus és kiábrándult Louie színpadi emberként folyamatosan elemzi és feltárja önmagát - ám ezt nem a freud-i analízis fogalmaival teszi (mint mondjuk Woody Allen), hanem a stand-up nyelvezetére jellemző, brutális és nyers őszinteséggel és (ön)karikatúrával. Louis C.K. így minden hibája és gyarlósága ellenére is hiteles és szerethető figura marad: a keserűségükben is pontos látleletek elsősorban minket, az önfeledten nevető nézőt szabadítják fel.

Az írás eredetileg a Sciencecaffe oldalán jelent meg.