A mozi világában a különböző műfaji megoldások és markáns alkotói motívumok életciklusai, az őket formáló evolúciós folyamatok néha igen sajátosan alakulnak. A Gengszterek sofőrje hamisítatlan neo-noir, névtelen és cinikus hősökkel, mocskos és személytelen nagyvárossal, egyszavas dialógokkal és nagy adag egzisztencialista kilátástalansággal. Walter Hill második rendezése a Szamuráj, a Point Blank és a Bullitt bővületében fogant, ám néhány évtizeddel később már épp ez mozi volt hatással olyan alkotókra, mint Tarantino vagy Refn. Az elsősorban a kultikus Harcosok, illetve a nyolvanas években készült sikeres aciófilmjei kapcsán emlegetett rendező figurái a posztmodern betondzsungel útvesztőiben a nagybetűs játékot játsszák, melynek a célja nem is a tulajdonképpeni zsákmány, hanem a játék maga. A minimalista történetet Hill kimért távolságtartással meséli, a felskiccelt, erősen szimbolikus figurákat pedig olyan színészek keltik életre, mint Bruce Dern, Isabelle Adjani és a ma már sajnos inkább a másodosztályban tevékenykedő Ryan O'Neal. A film legnagyobb erősségét mégsem a kiábrándult sztori, inkább a vérbő autósüldözések jelentik, melyek még most is lazán megállják a helyüket. Ha manapság forgatnák, a Gengszterek sofőrje a Drive testvérdarabjaként igen komoly sikereket érhetne el.
