A mozi csecsemőkorának vitathatatlanul a burleszk volt az egyik legmarkánsabb, egfontosabb műfaja. A korai elemzők és esztéták a tartalom és forma tökéletes összhangját, az erős túlzásokkal operáló helyzetkomikum és a saját nyelvét kereső film egymásra találását ünnepelték benne, míg a közönség a vizuálisan erős gegeket, a boldog meséket imádta. Az esetlen, esélytelen kisember mindig talpra esik és a szerencsének köszönhetően győz, az ő sorsszerű boldogsága nyelvtől és kultúrától független, örök népmesei fordulatként ma is simán rabul ejti a szívünket. Bár a hangosfilm eljövetele, majd a verbalitásra építő komikum hegemóniája véget vetetett a zsáner aranykorának, a hagyományok egy-két nagy nevettető életművének hála még most is élnek. Az olasz Roberto Benigni 1994-ben a modern burleszk egyik legviccesebb darabját alkotta meg, a Szörnyeteg a régi és új hibátlan kombinációja.
A mű hatásmechanizmusának egyetlen nagy titka, hogy az Benigni mindenre kiterjedő alapossággal gondolja tovább a frappáns alapötlet lehetőségeit. Hősünk Chaplin, Keaton, Marxék és Tati olasz unokaöccse, végtelenül rokonszenves és ügyetlen ügyeskedő, akit egy buta véletlennek köszönhetően a rendőrség sorozatgyilkosként vesz üldözőbe. A nyomozók természetesen szeretnék tetten érni a szatírt, éppen ezért titkos megfigyelésbe kezdenek és csalinak egy szép rendőrnőt dobnak a "szörny" karmai közé, aki nem ért semmit, de a hétköznapi viselkedését a rend őrei gyanúsnak találják. Benigni színészként, íróként és rendezőként is pompás munkát végez, a gegek ütnek, a figurák élnek, a hangulat elsőrangú és sehol egy üresjárat - azaz a komédia óramű pontossággal működik. Egész egyszerűen hibátlan darab!