Szemtelenül kézenfekvő, mégis egészen zseniális A marsi koncepciója. Andy Weir fogta a nyugati empirikus-pozitivista világnézet egyik fontos dicshimnuszát (Robinson Cruso) és némileg átalakítva, a mai kor viszonyaira igazítva továbbgondolta. A Marsra helyezett emberideál-hajótörött túlélésért folytatott harcát megörökítő naplója egyszerre szólítja meg a bennünk lakó, messzi tengerekre és ismeretlen tájakra vágyó felfedezőt, a tudományos kísérletekért rajongó tinédzsert, a túlélési praktikákat lebilincselően figyelő férfit és az emberi tudás nagyszerűségében hívő felnőttet. Maga a sztori tulajdonképp minimális, hősünk egyedül marad a Marson és megpróbálja túlélni. Enny az egész, de mindez egy lebilincselően izgalmas láncreakciót indít be, mely után  Bear Grylls és Angus MacGyver nyugodtan nyugdíjazhatják magukat. Itt bizony nem pókokat kell enni vagy bicskával kiszabadulni a börtönből, a kíméletlen világűrben minde  molekula oxigénért meg kell harcolni. Fogalmam sincs, tudományosan mennyire akkurátusak az itt leírtak, de nem is igazán érdekel (a valószerűséget számon kérő, nagy élvezettel szőrszálhasogatók paradox viselkedése megérnéne egy külön posztot). Hősünk egy zárt rendszert optimalizál a saját túlélésé érdekében és Weir mindezt hihetően mutatja be. Az embernek hirtelen kedve lesz fizikával és csillagászattal foglalkozni, ami bizony hatalmas szó, az egész regény mégis azért működik, mert erősen szurkolunk a távolban ragadt emberünknek. Mark sorsáért elsősorban azért érdeklődünk ennyire, mert hihetetlenül jófej ürge. akivel élmény eltölteni az időt. A fordítás remek, a poénok menetrendszerűen érkeznek, a feszülség magas, a fordulatok ütnek Az embernek a csillagok között helye - nagy közhely ez, de itt most maximálisan átjön a dolog.