Így jöttem, avagy korai zsengék a blogon! A következőkben ma már hozzáférhetelten relikviák és történelmi ereklyék kerülnek újraközlésre: elsőként a megboldogult Budapesten Terminálon megjelent írásaim. Figyelem! A szövegek utólagos változtatás nélkül kerülnek át ide. Néhány dologgal ma talán már nem értek egyet, de büszkén vállalom amit ifjonti hévvel írtam. Következzék tehát
Az utazó avagy a turista megbosszúlja a nézőt | 2011. 03. 10.
Hollywood kapzsi, kövér ujjait ismét egy kellemes francia darabba dugta (alias Anthony Zimmer), bevételnövelőnek belepakolta korunk legvastagabb ajkú játékbabáját (a már-már magyarrá lett Angelina Jolie) és partnernek hozzápasszintotta az igényesebb közönséget is bevonzó kult-színészt (J. Depp). Mindennek a levezénylését aztán egy jobb sorsa érdemes, fiatal Oscar-díjas német rendezőre bízta (Donnersmarck, azaz Mások élete) – ebből így aztán (nem is olyan meglepő módon) egy röhejesen gyenge multiplex-blődli született, ami tulajdonképp minden elvárható fronton kínos csődöt mond. Illetve egy fronton mégsem. A The Tourist (miért lett Utazó a magyar cím, rejtély?!) ugyanis címéhez méltón tovább erősíti azt a balga átlag-amerikai teóriát, miszerint Európa egy egzotikus, vérbő kalandokkal teli, furcsa hely. Az öreg kontinensen így aztán jobb nem keveredni helyiekkel, mert ha nem vigyáz magára az egyszeri ámerikánó, könnyen találhatja magát valami szaftos kis bűnügyben, ahol –ki tudja miért- még mindig az oroszok a bunkó gonoszok, a britek meg a szívós rendőrök, mellettük még olaszok és franciák bonyolítják a szálakat, leginkább azzal, hogy általában mindent elbénáznak. Ha a filmben felvonultattak volna még egy bika elől futkározó spanyol fiestát és egy csapat fehér köpenyes német mérnököt, akkor 100%-ban megkaptuk volna azt az Európa-térképet, amely a nagy vízen túli átlagos mozilátogató fejében él.
No persze értem én azt, hogy baromi jól néz ki Angelina Jolie Velenécben, ahogyan döglesztően menő Depp is Velencében és még egy csapat futkározó orosz maffiózó is mutatós díszlet – ismét csak Velencében. De könyörgöm, ha már díszletnek használjuk a vén kontinenst és a vízre épült talján várost, hát tegyük azt változatosabban és kevésbé sznob módon. Rendezőnk ugyanis mindent megtesz a glamúrozás érdekében, és a régi hollywoodi mozik idézgetése közben csak azt felejti el, hogy a szép díszletet meg is kéne tölteni olyasmivel, mint kaland, móka, tempó és szerelem.
Szegény Depp, nem is nagyon tud mit kezdeni ezzel az egésszel, kissé pufókká hízott arcán néha mintha felfedezni véltem volna azt az itthon oly jól ismert, elnézésért könyörgő kikacsintást, hogy „bocsánat kedves emberek, ez tényleg csak a pénz miatt”. Amúgy meg körülbelül ő az egyetlen itt, aki próbál valami iróniát csempészni ebbe az egész színes-szagos látványosságba, így az ő elrajzolt amerikai figurája talán az egyetlen valamennyire szórakoztató mozzanat a filmben. Sajna más pozitívot nem is nagyon mondhatok: Jolie már megint idegesítő Barbie-Bondot játszik és úgy akar egyszerre kőkemény ügynököt és szerelmes nőstény-ragadozót alakítani, hogy közben szinte percenként stylistok hada vakolja át. Angelina ruhabemutatója ráadásul azt a fura hatást éri el, hogy hősnőnk olyan lassan és seggrázósan sétálgat a szép helyszíneken, mintha valami non-stop parfümreklámban szerepelne. Színészi játékról az esetében így nem is beszélhetünk (hacsak a csücsörítés-perzselő nézés nem az) – sztárnőnk amúgy mintha Tom Cruise-szindrómában szenvedne, állandóan meg akarja menteni a világot, de tulajdonképp csak a jóízlést öli ki lassan, de biztosan a filmjeiből (halkan jegyzem meg, eredetileg Cruise barátunk játszotta volna az alfahímet - no comment).
Jó lenne persze azt hinni, hogy mindezt Donnersmarck direktor úr afféle viccnek szánta és hát el is helyez pár ironikus amerikai-turista fikázást a vásznon, de mindez édeskevés. Világos a szándék, hogy forgassunk egy régi vágású, de mégis csavaros kalandfilmet szép hősnővel, macsó hímmel, patinas díszletek között – de itt bizony a turisztikai demonstráción felül sem igazi hősöket, sem izgalmas kalandokat, sem pörgős akciókat nem kapunk. Üres sajna mindez, mint egy utazási iroda Velence prospektusa és mindez még fájóbb lesz annak, aki látta a franciásan könnyed és elegáns Anthony Zimmert. No de semmi vész, ezt a giccses és semmitmondó képeslapot azért mégiscsak veszik a népek a kövér csekket tehát minden érintett bizonyosan megkapja, tehát ha másnak nem is, ennek azért mégiscsak örülhetünk, nem?!
