Érdekes kísérlete vállalkoztak a Montage of Heck alkotói, a rendelkezésükre álló források segítségével megpróbáltak belemászni az alany fejébe és onnan rekonstruálni Cobain művészetetét és tragikus öngyilkosságát. Courtney Love teljes hozzáférést biztosított a rendező Brett Morgen számára, így a dokumentumfilm megkísérli egymásba gyúrni az unalomig ismert dalszövegeket és ikonikus felvételeket a különféle naplóbejegyzésekkel, házi videókkal, telebeszélt kazettákkal és az újabb visszaemlékezésekkel. Morgen vállalása szerint Cobain fennmaradt gondolataiból építi a portrét és intim megvilágításba helyezi a zenészt. A mű legjobb pillanataiban egymásba olvadnak a lejegyzett szavak, elhangzott mondatok és az ikonikus dalok, a közelség illúziója tökéletes. A Montage of Heck e módszerével valóban árnyalja a klasszikus képet és sokat finomít az "ösztönös zsenit tönkretette a gonosz média" fekete-fehér felállásán. Morgen értelmezésében Cobain vágyott a figyelemre és sikerre, de a terhelt családi háttér, a kóros megfelelési kényszer és a frusztrációk miatt szedett drogok hatására képtelen volt kezelni a rászakadó hírnevet. A rendező érvelése valóban lehengerlő, de éppen itt ütközik bele ő is a megkerülhetelten dokumentumfilmes dilemmába. Hiába használja ugyanis Cobain dolgait és hiába szólaltatja meg az érintetteket, a portréja is csak egy újabb értelemezéssé válik - egy rajongóknak kedves, de az igazán érdekes vetületeket nem boncolgató véleménnyé. A legizgalmasabb kérdések kimaradnak, nem tudjuk meg például azt sem, Dave Grohl miért nem adta a nevét ehhez a produkcióhoz. Kurt Cobain "igazi" személyisége is homályban marad és ez jól is van így, hiszen a halálával ő végérvényesen legenda lett. Az ikonoknak nincs valódi arcuk, csak olyan, amilyennek épp látni szeretnénk őket.
