Öt éve, egy mérsékeltem izgalmas napon szereztem be életem harmadik mobiltelefonát, zsinórban ugyanattól a finn gyártótól. Fél évtized nem annyira brutálisan sok idő, de közben azért brutálisan nagyot fordult a világ - kettő, három és négy G, érintőképernyők, appok ésatöbbi. Én még szép lassan lecsúsztam ezekről, mert nagyon elégedetten voltam a netmentes, billentyűs kis fekete telefonommal, ami sokat ugyan nem tudott, de a telefon-sms-ébresztő szentháromságát egy töltéssel laza egy hétig üzembiztosan hozta. Kényelem és megszokás, nem valamiféle nonkonformista lázadás hatására kerültem tehát el a képernyősimogatás világát és ezzel maximálisan rendben voltam egészen az elmúlt hónapokig, amikor komoly hátránnyá kezdett válni az életembet átszövő offline időszakok mennyisége. Volt egy kitüntetett pillanat valahol ebben az évben, mikor az ismerősi köröm app-használata és kommunikációs szokásai átbillentek egy kritikus ponton. Ha mindenki x dolgot használ és y módon kommunikál, kényelemből és megszokásból nem tartható fenn a korábbi off-kánaán, alkalmazkodni kell. Ha lázadnék persze, talán más lenne, de csak azért, mert "még mindig azt a régi szart használod", nem részesülök külön elbánásban. Órákkal később észrevett emailek és fb-üzenetek okoztak kellemetlen perceket vagy csak simán lecsúsztam remek lehetőségekről, nem is beszélve az azonnali reakciók bizsergető lehetőségéről. Szóval október elején beszereztem egy aktuális készüléket és felnyomtam magam az információs szupersztrádára - 0-24 non stop. Ja és hogy miért írom én itten ezt?! Mert a számos bizarr és/vagy meglepő mellékhatás egyik leglátványosabbja épp e blog ijesztő hiátusa lett. 

Brutálisan érdekes tanulmányok készültek már arról, az információ újfajta fogyasztása mennyire átformálja az érzékelésünket és gondolkodásunkat. Igen, ez bizony valóban így van, a konstans készültség nálam alattomos függősébe csapott át. Mint minden junkie, először én is teljes izgalomba jöttem és élveztem a fasza tripet, hogy minden gyorsan, azonnal és brutálisan könnyedén. Vásárlás a villamoson? Pipa. Nem találom az utcát és kérek gyorsan térképes útmutatást? Pipa. Eszembe jut valami hülyeség és azonnal meg is nézem a neten? Pipa. Elkezdek ész nélkül minden marhaságot nézni? Pipa. Felesleges potyogés az ismerősökkel? Pipa. Állandó email-csekkolás? Pipa. Frusztráció, hogy nem kapok üzeneteket? Dupla pipa. Elvonási tünetek és szép alattomosan átalakuló életvitel?! Q.E.D.

A helyzet persze nem tragikus és valójában elég gyorsan túl is adagoltam ezt az egészet ahhoz, hogy gyorsan a helyére is tegyem a dolgokat. Egy eszköz semleges dolog, a hiba a felhasználóban van és én kielemeztem a hibát. Annyire tetszett, hogy az eddig nem optimálisan használt időmben fogok majd a neten olvasgatni vagy levelezgetni, hogy végül beáldoztam az értékes szabadidőmet is. Régebben mindig Filmvilágot vagy könyvet olvasgattam a tömegközlekedésen, az emaileket és a facebookot egy tömbben, mondjuk reggel néztem meg és nagyon megválogattam, milyen filmes cikeket/írásokat olvasgatok (és igen, néha ki is nyomtattam őket). Ezek a jól elhatárolt dolgok veszítették látszólag értelmüket a konstans on érzésével, de gyorsan kiderült, hogy ez csak látszat. Valójban magamat spammeltem szét és mivel mindent gyorsan átnéztem, lapoztam, bepötyögtem, sokkal kevesebb dolog jutott túl a rövid távú memóriámon, mint előtte. Annyira uptodate próbáltam lenni, hogy vészesen lemaradtam. Olvasatlanul hevernek az újságok és könyvek, a filmes watchlist dagad és nem jöttek az ingerek és ötletek, amikből az írások születnek. És ez a leginkább rémisztő pont, hisz ezek érzékeny gondolatok, melyekhez valamiféle folyamatos ösztönös figyelem kell. Az állandó mobilcsekkolás ezt a valamit vagdalja apró darabokra és paradox módon a konstans dekoncentráció érzését okozza - már ha nem figyel rá az ember.

Na de most akkor majd figyelek, fókuszálok, bekoncentrálok...első lépésként mondjuk defibrillálom a blogot.