Így jöttem, avagy korai zsengék a blogon! A következőkben ma már hozzáférhetelten relikviák és történelmi ereklyék kerülnek újraközlésre: elsőként a megboldogult Budapesten Terminálon megjelent írásaim. Figyelem! A szövegek utólagos változtatás nélkül kerülnek át ide. Néhány dologgal ma talán már nem értek egyet, de büszkén vállalom amit ifjonti hévvel írtam. Következzék tehát a
FRÖCCSÖNTÖTT VIZUÁLORGIA A FILMVÁSZNON | 2011. 07. 09.
Ebben a filmben óriási, robottá átalakuló autók szerepelnek. Nehéz ehhez bármit is hozzátenni, hiszen baromi okos húzás volt a fröccsöntőktől összekombinálni a kisfiúk két legkedvesebb játékát - de az már egy egészen más kérdés, hogy ezekkel a figurákkal a homokozón és a nappali szőnyegén túl bármit is kezdeni kellene. A Hasbro játékgyár (a Transformerek kiagyalója) nem is vesződött sokat a dologgal, és ennek az egyik leginkább árulkodó jele, hogy a bolti eladásokon túl (amiből a legvidámabb barakk kisdobosaként még nekem is jutott!) a cucc abszolút semmi nyomot nem hagyott a tömegkultúrában. Volt ugyan annak idején egy rajzfilmsorozat, amely hosszúra nyúlt reklámként támogatta a műanyag vacakok eladását, de a fanatikusokon kívül ez nem sokakat érdekelt.
Ennél a horizontnál pedig Michel Bay rendező sem rugaszkodik sokkal messzebb: egyszerűen szólva az utolsó cseppig kizsákmányolja az alapanyagban lévő összes látványpotenciált (autók+óriási robotok), és ezzel a mozijegyeket ad el – nagy tételben. És hogy mennyire nem hülye ez a Bay, annak csattanós bizonyítéka, hogy már készül a széria negyedik része, és ez azt is ékesen bizonyítja, hogy rengeteg olyan mozilátogató van, aki szívesen fizet két és fél óra olyan cirkuszi látványosságért, ahol óriási, robottá átalakuló autók szerepelnek.
Ezek után talán nem túl nagy meglepetés az sem, ha filmben nem igazán lelhetőek fel olyan apróságok, mint az épeszű történet, a kicsit is komolyan vehető karakterek, illetve az értelmes párbeszédek. Hiába is keresnék itt bármiféle olyan dolgot, amit az ember egy hétköznapi kritikában elemezni szokott – a látványon kívül minden más teljesen súlytalan a vásznon, hacsak a NASA és Csernobil összekombinálása egy Holdba ásott robothadsereggel, a játékbaba-szerű női dekoráció sorsa, illetve Shia LeBeouf gondterhelten bamba arckifejezése nem sorolható a fentebb hiányolt kategóriákba.
Ez azonban nyilván így is van rendjén, hiszen ez a mozi nem a drámai konfliktusok újszerű felfogásával, és nem az innovatív filmnyelvi újításokkal akar hatni, hanem a zsigeri szemkápráztatással a gyermeki ösztönszintünket célozza meg - és tulajdonképpen nem is konglomerátumok korában a nagy pénz egyértelműen a csillogó, vattacukrosan édes képekben, és a gyomorba vágó hangorkánban van.
Ez a mozi bizony egy hamisítatlanul tömeg-gyártott, ipari termék - csak épp nem a KIKEA vagy McBurger logója virít rajta, hanem a Hollywood feliratú pecsét. Ezért aztán ne lepődjünk meg nagyon az sem: ebben a filmben óriási, robottá átalakuló autók szerepelnek! Michel Bay életműve egyébként is összegezhető a lassított macsó-vonulásokban, az egyre gyorsuló kameraforgásokban, illetve a betegesen nagy robbanásokban, és innen nézve ez az opusz valóban übereli a rendező valamennyi opuszát.
Menetrendszerűen érkeznek az akciók és megcsiklandozzák az ember audiovizuális szerveit, így a közéjük szuszakolt, a koherenciát biztosítani hivatott „sztori” egyetlen feladata az marad, hogy csempésszen valami emberit az acélrobotok összecsapásába, illetve ezzel pici pihenőidőt biztosít a villódzóan gyorsa vágott, bármiféle logikai mintát nélkülöző, betegesen realista virtuál-összecsapások között. Nos, innen nézve nincs is nagy probléma: eltelnek a „felesleges” percek, és a végén elérünk a száz százalékosan látványorientált, de egyértelműen szórakoztató CGI-orgiába, hiszen végeredményben mindenki ezért jött.
Aki ugyanis beült a hűtött multiplex-terembe és még a csodaszemüvegét is feltette, az bizony pontosan tudta: ebben a filmben óriási, robottá átalakuló autók szerepelnek. Be kell vallanom, kritikusként ezt az alkotást valóban csak ezzel a konokul visszatérő mondattal tudom elintézni, és azért is mantrázom folyton a robotos-autós megjegyzést, mert ennek az egyetlen, de kulcsfontosságú információnak a feldolgozásán áll vagy bukik ez az egész Transformers-ügy.
Aki ugyanis a legkevésbé sem akad fenn ezen az első lépésen, az már a film többi részén sem fog, és a rendező nagyrészt teljesíti is, amit ígér. Ilyen alapanyagból sokkal többet talán nem is lehetne amúgy sem kihozni: valahogy a lelki szemeim előtt nem jelenik meg sem családi dráma, sem Csehov-adaptáció robottá formálódó autókkal. Így akit esetleg nem csigáznak fel ezek a műszaki fétisek, annak film sem tud –nem túl meglepő módon- többet nyújtani, aki viszont érez valami gyermeki örömöt a hír hallatán, az nagyon nagyot még akkor sem fog csalódni, ha ez a mozi történetesen egy betegesen megalomán, bután elnyújtott, sterilen csillogó szórakoztatóipar katyvaszF.mert most komolyan: ebben a filmben óriási, robottá átalakuló autók szerepelnek!
