Így jöttem, avagy korai zsengék a blogon! A következőkben ma már hozzáférhetelten relikviák és történelmi ereklyék kerülnek újraközlésre: elsőként a megboldogult Budapesten Terminálon megjelent írásaim. Figyelem! A szövegek utólagos változtatás nélkül kerülnek át ide. Néhány dologgal ma talán már nem értek egyet, de büszkén vállalom amit ifjonti hévvel írtam. Következzék tehát a
DIREKTÓRIUM | 2011. 08. 09.
Beosztottnak lenni már a szó negatív kicsengése miatt sem kimondottan felemelő érzés, de ezt a függő státuszt tovább súlyosbíthatja egy olyan főnök, aki nagy kedvvel és kellő gyakorisággal emlékezteti is az egyszeri alkalmazottat az egyenlőtlen erőviszonyokra. Hálás vígjátéki téma tehát a gonosz fejesek ellen halálos bosszút forraló kisemberek meséje, hiszen ki ne élné bele magát örömest ebbe a morbid szituációba és játszana el legalább a vásznon a gondolattal,mégis mi lenne, ha? Az alapszituáción keresztül így máris egyenes út vezet a közönség szimpátiájához, és az erős túlzások, az egyoldalú torzítások, valamint a mérsékeltebb poénok is bocsánatos bűnökké nemesülnek a kikapcsolódásra vágyó néző szemében. A Förtelmes főnökök nem míves, okos vagy fontos komédia, nagyot hibázni azonban mégsem tud, mert könnyed nyári vígjátékként remekül játszik rá a főnökutálat egyetemes hullámaira és kapcsolja ki a napi robotban megfáradt dolgozói agyakat.
A film legnagyobb erénye egyébként, hogy a címében ígérteket maradéktalanul teljesíti és három valóban förtelmes főnököt kapunk. Ezek a jól a sikerült vezető-karikatúrák pedig szépen el is viszik a további sztorit a vállukon, mert Jennifer Aniston szexmániás agresszora, Colin Farrell kőbunkó kreténje és Kevin Spacey pszichopata elnöke egyértelmű telitalálat. A jól megírt karakterek így nemcsak a jellemkomikumra és a szituációs komédiázásra adnak lehetőséget, de szépen össze is foglalják a legirritálóbb vezetői arroganciákat. Innen aztán már egyszerű dolguk van az alkotóknak is: a revánsra készülő, gyilkosságot fontolgató beosztottak bénázásával és a méltó büntetések kiosztásával rengeteg magas labdát dobnak fel, amit viszonylag jó találati aránnyal végül értékesítenek is.
A Förtelmes főnökök tulajdonképpen nem is tesz semmi különlegeset, csak kizsákmányolja az alapmotívum nyújtotta lehetőségeket, vagyis a végletekig kiélezi a szemét górék és a szerencsétlen vesztesek összecsapásait. Szerencsére senki sem veszi magát egy percre sem komolyan, így elmaradnak a szájbarágós tanulságok, ahogyan a kizsákmányoló munkapiaccal szemben sem fogalmazódik meg az ilyenkor szinte kötelező (és felesleges) kritika. Igaz ugyan, hogy néha rendkívül mélyen repkednek a poénok (a seggbe-fogkefe és kokain-kiöntés 2011-ben már egyértelműen necces), és felróhatnánk az erőltetett félreértéseken alapuló, kissé túlírt történet izzadságszagát is – maga a váz, illetve a bohókás tónus azonban van annyira erős, hogy a néző végül szemet huny a gyengébb megoldások felett. A film egy picit olyan, mint amikor egy kellemes péntek este összeülnek a heti robotban megfáradt dolgozók, és néhány ital mellett, egyre durvább vicceket elsütve röhögnek egy jóízűt az impotens vezetőségen, kiengedve így a gőzt a héten elszenvedett összes sérelemért.
A Förtelmes főnökök sem vállalkozik ennél többre, és olyan habkönnyű szórakozásként szolgál, amely nem mentes ugyan a kínosabb momentumoktól, mégis szerethető darab. Az önfeledten bohóckodó sztárok, a vicces sorozatokból érkezett, rutinos főszereplők és a kellően elrajzolt jellemek nevetésre ingerlik majd a munkahelyéről szabadult nézőt, slusszpoénként pedig még a filmkalózok is kapnak egy kifejezetten viccesre sikerült pofont. Limonádé nyári vígjátéktól ennél többet nem is nagyon várhatna az ember…
