A szabályrendszer lefektetése után következzen az az öt némafilm, amely megfelelő bevezetőként szolgálhat a korszak felfedezéséhez, és még a mai napig mellékhatások nélkül fogyasztható. Elismerem, e régi alkotások nehezebben adják meg magukat a mai nézőnek, hiszen a hangok és a színek, a villódzó vágások korszakában már nincs elég türelmünk és figyelmünk ezekhez a lassú, fura művekhez. A némafilmeket ízlelgetni és szokni kell. Meg kell érteni, hogy ezeket a filmeket kezdetleges kamerákkal, kézműves eszközökkel forgatták, és többségük lassan száz éves lesz. Aki így nézi őket, könnyen kincseket találhat. Például a következőket:
Nosferatu - Drakula (1922) - Minden horrorok keresztapja nemcsak expresszionista, erősen stilizált képi világával nyűgöz le, de kérlelhetetlenül felfesti az első világháború utáni német közhangulatot is. Európai kultúrkincs, és megvan a hatása.
Aranyláz (1925) - Chaplin még ma is vicces, a burleszk pedig megunhatatlan. A hang megjelenése után már csak elvétve készültek ilyen filmek, pedig a népmesei hősre, a vizuális gegekre, a klasszikus nevettetésre ma is szükség lenne.
Patyomkin páncélos (1925) - Bár a film mára jelentősen vesztett az újdonság varázsából, néhány feszesre vágott, nagy műgonddal összerakott képsora még ma is lenyűgözi az embert. A születő orosz propaganda, a kísérletezés, a konstruktivista művészeti törekvések szelleme ma is ott lebeg a képkockákon.
Buster Keaton: A Generális (1927) - Chaplin mellett Keaton is óriási sztár volt annak idején. E mozdonyos megaprodukciója trükkök és kaszkadőrök nélkül készült, elképesztő teljesítmény.
Nizzáról jut eszembe (1929) - A fiatalon elhunyt francia rendező, Jean Vigo a baloldali társadalomkritika és az avantgarde felé is kacsingató szösszenete nemcsak a valaha készült egyik legjobb városfilm, de pontos korrajzként, impresszionista filmes alkotásként és időkapszulaként is kiváló. Vicces, elegáns és laza.
Amiről még muszáj beszélni:
Egy nemzet születése (1915) - Monumentális, meglepően rasszista eposz, a mai blockbusterek nagypapája
Utazás a Holdba (1902) - Melies, illúziók, csoda
Szent Johanna - Jeanne D'Arc (1928) - Az emberi arc diadala a vásznon
+ a személyes kedvenc:
Andalúziai kutya (1929) - Dali és Bunuel, szürrealizmus, a húszas évek vége, Párizs. Mi kell még?!