Az ötvenes évek sajátos korszakot képvisel a mozi történetében, hiszen háborút követő gazdasági fellendülés, a 
kezdődő hidegháború, a televízió megjelenése mind-mind erősen befolyásolta a filmeseket. Az évtized elején még úgy tűnt, Hollywood újabb aranykora köszönhet be: egyre-másra készültek a nagy sikerek, miközben a fiatalabbak is felfedezték maguknak a mozit. A kertvárosok fejlődése, az szórakozási lehetőségek bővülése aztán költséges mega- és gigaprodukcióba kényszerítette a stúdiókat, a kommunista üldözéseket követő paranoia, az egyre öntudatosabb ellenkultúrák pedig lassan átszivárogtak a mainstream moziba. A szabályok értelmében kiválasztott öt film épp ezért nagy változatosságot mutat - Európa pedig ezúttal kimarad, mert ott már a modernista forradalom előszele söpört végig, amely fontos ugyan, de a populáris kultúrában markánsan majd csak a hatvanas években jelenik meg.
Hátsó ablak (1954) - Hitchcock a populáris mozi talán legnagyobb rendezője, e műve pedig a filmkészítés egyik vitathatatlan csúcsteljesítménye. Izgalmas nyomozás, kreatív történetvezetés, lehengerlő kameramunka - azon kevés művek egyiket, melyet a kritikusok és a közönség is egyértelműen imád.
Haragban a világgal (1955) - James Dean a piros dzsekijében, cigivel a szájában...ez a kép ikonszerűen sűríti magába azt az életérzést, amiből aztán szárba szökkent a hatvanas évek. Az ötvenes évek közepén nagyot szólt 
ez a film...a többi pedig már történelem.
A gonosz érintése (1958) - A hagyományos film noir végpontja. Welles örökbecsű darabja annak idején nem aratott osztatlan sikert. A mű mára azonban egyértelműen beérett, és nemcsak a filmtörténet egyik legkiábrándultabb krimije, de nagyszerű metaforája az ötvenes évek paranoid légkörének, amely közvetlenül majd csak a következő évtizedben sugárzik át a filmtermésbe is.
Van, aki forrón szereti (1959) - A klasszikus Hollywood csúcspontja I. - kultikus és a mai napig népszerű komédia: pörög, vicces és még Monroe is benne van. A finom áthallásokkal megpakolt, mégis könnyed mókázás ma is varázslatos. Ilyen filmeket ma már nem csinálnak.
Ben Hur (1959) - A klasszikus Hollywood csúcspontja II. - elképesztő díszleteket, hadseregnyi statiszta, durva szélesvásznú látvány...ez még számítógépekkel is durva teljesítmény lenne. A történetet ás a hangvételt mára talán nyálasnak érezzük, az epikum mégis brutális. Egyike az utolsó nagy gigaprodukcióknak, melyek még egyértelmű sikeresek voltak. Innen a klasszikus stúdiórendszer útja már lefelé vezet.
Amiről még muszáj beszélni:
Ének az esőben (1952) - Musicalből az egyik legjobb, főleg mert önreflexív és kineveti önmagát is
Római vakáció (1953) - Hepburn és Peck a Vespán Rómában...alapvető popkultúrális ikon
Délidő (1952) - Westernből az egyik legjobb, félúton a korai komoly és a későbbi szimbolikus művek között
+ a személyes kedvenc
Rio Bravo (1959) - Az egyik legjobb ostromfilm, ez az igazi metawestern
